enru
Viccek és anekdoták
2005-10-27 15:40:55
Mikszáth Kálmán a képviselõség mesterségérõl
Még egészen fris a mandátumotok gyerekek, egészen hótiszta, ahogy mondani szokták. Még a választási elnökötök porzója is rajta van. Csak közönséges homok, pedig bizony aranypor is lehetne azért a pénzért...
De mindegy, ugyis aranyos papir az, nem csoda, hogy annyian törik magukat érte, mert olyan mint a wolwichi büvös kancsó, melybõl mindenki olyan nedüt iszik, a minöre a szive vágyik. A szegény együgyü ember csak a napidijakat látja benne. A számitó okos ember elébe tett létrának becsüli, melyen a magasba mehet, ha eresztik. A szónoki tempreamentum kevély rá, hogy immár az egész ország szine elõtt mennydöröghet és a stenographusok jegyezni fogják szavait az utókor számára. Van olyan species is, aki az udvari estélyekre való meghívást becsüli az egészben a legtöbbre: az ügyvéd a klientelája nagyobbodását, a parthie-hajhász a megnövekedett chance-ait látja ebben a papirban. Sõt nekem magamnak van egy ismerõsöm, züllött alak, garázda vén korhely, utcai botrányokat csináló, aki meglátván a minap a mandátumomat, elábrándozva sóhajtott fel: - Nekem de jó volna! Azt hittem, a napidíjakat áhitja hát csak ugy a szokás kedvéért kérdeztem a szegény ördögtõl: -Ugyan mint csinálna vele? -Mit? kiáltá és a bedült szeme lázas fényben csillogtak. Minden este összetüznék a rendõrséggel és soha sem vihetnének be. Lám még ennek is becses lenne a mandatum, csakhogy megint más szempontból. Egyszóval, uri dolog az, gyerekek. Csak egy baja van, hogy megszereni nem nagyon könnyü, de megtartani nagyon nehéz. Mert sok csinja-binja van. Vagy az ember un rá a választóira bizonyos okoknál fogva, vagy a választók unnak rá az emberre némelykor ok nélkül; de tegyük fel, hogy a választók is szeretik az embert, az ember is a választókat, akkor esetleg a minisztereket nem szereti (ami egyébiránt a mi pártunkon nagy ritkaság) vagy a miniszterek nem szeretik. S ez mind olyan, a mi halálos kimeletelü lehet. Azért hát a legfõbb dolog a fiatal képviselõnek, hogy hosszu életü lehessen, kettõt megtanulni, elõször: Hogyan kell bánni a választókkal? Az asszonyoknak kezet csókol az ember, de egyiknek sem udvarol. A miniszterekrõl fumigative beszél otthon és fenyegetõdzik, hogy csak ezt merje tenni egyik vagy másik, õ akkor ellene fog szavazni. Ez örökké imponál a választóknak. A fõemberek nevenapjára üdvözlõ sürgönyt küldjön. A választási elnök gyerekeinek egy-egy barackot el ne felejtsen nyomni a fejükre. Egy disznótorra minden évben elmenjen. A képviselõ mindennap korán keljen, hogy a «Budapesti Közlöny»-t átolvassa, s ha van benne valami kerületbeli kinevezés, azonnal értesitse az illetõt táviratilag, hogy az abban a gyanuban legyen holtig, mintha a képviselõnek is köze volna a kinevezésben. Minden uj képviselõnek föl kell állitani otthon tervbe egy leendõ minisztert a belsõ barátjaiból, olyant, a kirõl meg van gyõzõdve, hogy soha sem lesz azzá s ennek a budgetjébõl épiteni a légvárakat a választók számára ilyenformán: - Most nehéz viszonyok vannak. Elhanyagolnak bennünet. De ez nem sokáig tart, csak mig Tisza a kabinetjét rekonstruálja, a mikor az én tisztelt barátom (itt az illetõ képviselõ vezeték- és keresztneve következik) veszi át (itt a tárca neve következik). Már megigérték neki. Bizonyos. Csak az idõpontot nem lehet tudni. A t. barátom határozott igéretét birom, hogy elsõ sorban (s itt következik a kerületnek minden kivánsága) ezeket veszi a programjába. A választók két három cikluson át rendesen türelmesen megvárják az illetõ jó pajtás miniszterségét, mely csodálatos konfliktusok miatt mindig a küszöbön van, de mindig elodázódik. Mert a választó olyan kétlábu, tollas lény, akinek a «várakozás» a tápláléka. Más ember akkor nyugtalan, ha valamint vár. A választó akkor kezd nyugtalankodni, mikor már semmit se vár. De hát ez csak egyik fele, még azt is tanuljátok meg, Hogyan kell bánni a miniszterekkel? No ehhez aztán sok tapintat és invenció kell fiatal barátaim... Mikszáth Kálmán országgyûlési karcolatai. Összegyûjtötték és kiadták: Légrády testvérek. Bp. 1892. 163-164.old. Forrás: Szemelvények a hazai országgyûlési és helyhatósági választások történetébõl (1848-1998); Választási füzetek 96.